A KARAVELLA ÖSSZES PROGRAMJA VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY NÉLKÜL LÁTOGATHATÓ!

szeptember, 2021

2021szombat11szeptember20:30NEW LEVEL EMPIRE / Házigazda: DJ EffendiKoncert20:30 Karavella szinpadHelyszínen:3500 Ft JegyvásárlásElővételben:2900 Ft

Leírás

Sóskúti Önkormányzat - FALUNAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT

A július 24-i dátumra megvásárolt jegyek automatikusan érvényesek a szeptember 11-i időpontra!

NEW LEVEL EMPIRE / Házigazda: DJ Effendi

A New Level Empire 2019-ben újra meghódította a rádiós listát, hiszen Megtörténtünk daluk lett a legtöbbet játszott magyar dal!

2013-as megalakulásuk óta dalaik kiemelt helyen szerepelnek a rádiós játszásokban. Az első lemezük még angolul jelent meg, melyen olyan dalok szerepeltek, mint a The Last One, mellyel a döntőig meneteltek a Dal műsorban, vagy a fesztiválhimnusz Son of the Sun. Második lemezükön már kizárólag magyar nyelvű dalok kaptak helyet, mint a 2016-ban legtöbbet játszott Valahol, vagy a Belédfulladnék

2019 elején jelent meg a Megtörténtünk, amelyhez természetesen újabb zseniális klip is készült.

2020 sok újdonságot tartogatott a zenekar követői számára, tavasszal megjelent a Giajjal közös Nézz és Láss, majd a, Majkával közös Újra úton című daluk egyből a Youtube felkapott lista elejére került és 17 hétig vezette MAHASZ országos rádiós játszási listáját.

2021 elején újabb remek dal született. A Te csak így vagy jó című sláger egy igazi sztárkollaboráció: New Level Empire & Wolf Kati Ft. Horváth Boldi. A dalhoz fekete fehér klip készült, hangulatos budapesti életképekkel.

Tagok:

Nyújtó Sándor “Newl” (dobok)

Krajczár Péter “Krash” (billentyűk)

Ujváry Zoltán Szilveszter “Zola” (vokál, gitár)

Seprényi Fanni (basszusgitár)

Takács Dávid (gitár)

Állóhely: maximum 1000 fő

Kapunyitás: 19:00 óra

FALUNAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT keretében megrendezésre kerülő előadásokra védettségi igazolvány nem kötelező!

Bővebben

Elővételben

2900 Ft

Helyszínen

3500 Ft

VÁSÁRLÁS

Jegyvásárlás

Időpont

(Szombat) 20:30

Helyszín

Karavella szinpad

Előírások

Kültéri esemény

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

X
X